PLATFORM: Beszélgetés Holló András kerekesszékes tánctanárral
Elsősorban boldog férj és apa. Három diplomát szerzett: kertészmérnök, hittanár és táncpedagógus. Mindhárom szakmáját gyakorolta, építkezett és két kisgyereke volt, amikor balesetet szenvedett és szegycsonttól lefelé teljesen lebénult. Ma főként tánctanár, kizárólag „lábon állókat tanít, diák és felnőtt csoportjai is vannak, táborokat vezet Az beszélgetésen való részvétel ingyenes! Helyszín: Katakomba pinceszínház, Krisztina tér 4. Időpont: […]
Brecht: A szecsuáni jólélek
Brecht második világháború idején írt zenés műve, A szecsuáni jólélek szembesít minket torz istenképeinkkel, és felelősségvállalásra hív – egymásért. Másként a jóság elpusztul a világban. Az epikus példázatot Nemes Nagy Ágnes fordításában, számtalan szerepváltással keltik életre a GellértSzínpad játékosai: Bolza Léna, Czike Márk, Csóka Veronika, Fogarasi Hajnal, Inges Ágoston Pál, Kerényi Balázs, Lukács Boldizsár, Pálos […]
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Molnár Ferenc népszerű komédiája (saját megnevezése szerint „anekdotája”) igazi játék. Játék az élet ellentmondásos helyzeteivel, játék a színpaddal, játék magával a teremtéssel. A Katakomba Társulat előadása – kiegészülve néhány Nullpontos vendéggel – új dimenzióval gazdagítja a kedves, közismert történetet. Turai – Szűcs Márton Gál – Hajba Lídia Ádám – Vass Balázs Annie – Jákli […]
Tele lett a tököm a szembeszéllel
A Dorski Studio és az A-Oldal bemutatja: TELE LETT A TÖKÖM A SZEMBESZÉLLEL avagy a Szolgálófiú Meséi avagy merjünk bátrak lenni JASON STATHAM KÖLTŐI ESTJE helyett inspiratív, interaktív, a tervek szerint szórakoztató beszélgetős est szókimondó szövegekkel, igaz történetekkel és egy másik kopasz ötvenessel, Joó Gábor kommunikációs szakemberrel, aki megteszi első lépéseit a munkavállalói szolgalétből való szabadulás útján. Beszélgetőtárs, mentor, […]
Good evening Mr. Blues – koncert
GOOD EVENING MR. BLUES A hazánkban jól ismert szájharmonikás, Szabó Tamás, ezúttal az ’30-’40-es évek színes bőrű kultúrájában kalandozik, bemutatva az amerikai folk, country, blues kultúra megannyi szájharmonikás árnyalatát. A repertoáron a régi tradicionális bluesok ugyanúgy megtalálhatók, mint a könnyebb hangvételű boogie-woogie vagy ragtime szerzemények, vagy éppen saját kompozícióik. A zenekari hangzáshoz – ebben a […]
Comedy of spirits
ELŐADÁS ANGOL NYELVEN. Comedy of Spirits is an adaptation of Blithe Spirit by Noël Coward, performed by grade 12. Charles, a novelist, is living a peaceful civilian life with his wife when all is changed one night. All of a sudden he finds himself in a most absurd love triangle evoked by a ‘medium’. There […]
Check, please
Agócs Márton & Fejér Mihály (aurevoir.)
Az aurevoir. frontszekciója különleges akusztikus koncerttel várja a közönséget. Rég nem játszott dalok kerülnek majd elő a fiókból. Ezt az időutazást újabb szerzeményeikkel és kedvenc feldolgozásaikkal egészítik ki a fiúk az este során. Az is kiderül, mit jelent az F2HG megnevezés. Időpont: 2023. január 12. 19:00
PLATFORM: Beszélgetés Dr. Körmendi Istvánnal
Hogyan tud valaki még 99 évesen is dolgozni? Milyen volt személyesen megtapasztalni a holocaust borzalmait? Egyáltalán mit gondol a világról egy majdnem száz éves ember? Ezen a beszélgetésen ilyen kérdésekre kapunk választ! Dr. Körmendi István 1923-ban született Budapesten. Édesapja szintén háziorvos volt az I. Kerületben. Zsidó származásából kifolyólag élete első 22 évét folyamatos üldöztetésben töltötte. […]
Dürrenmatt: A fizikusok
Szereplők DR. MATHILDE VON ZAHND, ideggyógyász – Walton Rebeka JOHANN-WILHELM MŐBIUS, páciens – Lukács Boldizsár HERBERT GEORG BEUTLER, más néven NEWTON, páciens – Inges Ágoston Pál ERNST HEINRICH ERNESTI, más néven EINSTEIN, páciens – Pálos Vince RICHARD VOSS, detektívfelügyelő – Rohály Mihály MARTHA BOLL, főnővér – Csóka Veronika MONIKA STETTLER, ápolónő – Pigler Stefánia OSCAR […]